AZ OLCSÓ ÁLLAM

Az üveghegyen túli meseországban, ahol az embereknek mindenük átlátszó volt, a házuk, a pincéjük, a padlásuk, sőt a zsebük is, elegendő volt, ha a törvényt évente kihirdették. A kisbíró kidobolta egyszer odafelé és egyszer, amikor visszafelé jött, hogy aki elsőre nem értette, az is tudja. Ehhez kellett a bíró, a törvény, egy kisbíró, meg egy dob. Így volt ez valamikor, a meseországban.

Történt egyszer, az üveghegyen innen, egy sokat látott apuka így rendszabályozta az arra épp rászolgált fiait: Lehet az úgy, hogy egy szabály nem tetszik, de ha megszeged, kettő jön helyette, és ha azok sem fognak tetszeni, négy lesz belőle. Ez világos beszéd volt. A fiúk hamar belátták, az egy kevesebb, mint a négy.
Hallom az év végi örömteli beszámolót a parlament munkájáról, mi minden készült itt. Mennyi törvény, rendelet határozat. Mindez értünk, az életünk élhetőbbé tétele okán. Vagy inkább miattunk van? Az országos törvény, vagy egy család házirendje egyre megy. Törvény a maga szintjén ez is, az is.

Világos beszédre lenne szükség. Ha megszegjük a törvényt, szaporodik. A bajunk is, a törvény is. És előkerülnek mindenféle rangos testületek, hatóságok, intézmények és mindenféle fortélyok, hogy betartassák velünk, az egyre nehezebben betarthatót.
És nesze neked olcsó állam!
Néhányan lábujjhegyre állva leskelődnek, mi van most, odaát, túl az üveghegyen? Ha nekünk is elegendő lenne az az egy bíró és az az egy törvény -sóhajtozzák. Egy kisbíróra, megegy dobra talán nekünk is tellene!
Talán még tellene.
2006, január 12.